A változatosság gyönyörködtet. Ebből az elvből kiindulva fogalmazódott meg bennem az ötlet, visszaadom a gyümölcs független igazi imázsát, azaz egy csepp politikáról sem lesz szó.

Tehát Miskolc, Avas városrész, 06-22-es Tesco. Megjelenik a szórólap, melyen ott virít: Akció! Való igaz, 150 Ft-os narancs olcsónak mondható. Ráadásul gyógyítóan hat. Az idős korosztály olyan virgonc lesz, mint a fürge róka lábak a Vukban. Bár gyanús volt, hogy délután már egy darab sem lesz, azért megnézem, hátha mégis szerencsém lesz.

A bejáraton belépve láttam néhány kifelé csörtető vásárlót, akik naranccsal felpakolva tesztelték a nejlonszatyor tűrőképességét. Dörzsöltem is a kezem, nekem is jut a gyümölcsből... A meglepetés akkor ért, mikor a zöldséges részleghez érkeztem. Úgy hemzsegtek az emberek, mint a levéltetvek. Gyorsan megnéztem a telefonomon a dátumot, talán időutazó lettem, a narancsfák már régen kihaltak, és ezért küzdenek az igazi ritkaságnak mondható gyümölcsért. Csalódottan tettem vissza a telefont a zsebembe, mégsem vagyok időutazó. Na mindegy. Először csak kerülgettem a tömeget, hátha van rés a pajzson, amin keresztül én is odaférhetek, de nem találtam. Ha anno ilyen lelkesen védték volna az országhatárokat, most nem lenne olyan, hogy kis-Magyarország. Másodpercekkel később alig hittem a szememnek. A sokaság lába közül egy kb 6 éves gyerek mászik elő négykézláb, jól megpakolt zacskójával. Odaszaladt a bevásárlókocsihoz, belerakta, majd visszaérve a tömeghez hasra vágta magát, és újra eltűnt a lábak között. Aha, szóval már taktikáznak is. Nem hagyják ott a nehéz küzdelemben megszerzett helyüket. De arra a következtetésre jutottam, hülyén néznék ki, ha követném a példáját, és 25 éves fejjel bolyonganék a lábak között. Valami más taktika kell. Annyira nem szeretem a narancsot, de a versenyszellem felébredt bennem, így ha csak egy darabot is, de szereznem kellett. Az áru egész jónak tűnt, a sok kisnyugdíjas fölött ráláttam a portékára, de hát mégsem lehet csak úgy félre lökdösni őket. Ezért cselt kellett kieszelnem.

A befelé tóduló tömeg egyirányú volt, így aki végzett a válogatással nehezen, vagy sehogy nem tudott kijönni. Ekkor jött el az én időm, és páromat elküldtem a tömeg másik oldalára, hogy legyen okom a kiabálásra. Miután felvette a megfelelő pozíciót odakiáltottam neki, hogy 300Ft a darált hús, de már alig van, siessen oda, és vegyen egyet. Ez persze nem volt igaz, de bejött, a tömeg hirtelen váltott irányt, és a kétharmad elindult az olcsó húsért. Tudtam, gyorsan kell cselekedni, mert a csalódott vásárló csoport hamar visszaér. De még mindig nem fértem hozzá a narancshoz. Ezért a kifelé induló idős hölgynek felajánlottam a segítségem, és az ottmaradt tömeg feje felett kivettem a megrakott zacskót, amíg ő kibotorkál. HÁHÁ! Itt az én időm, és egyet elemeltem a tetejéről. Majd visszaadtam a zacskót. Vigyorogva sétáltam páromhoz a hentespult felé, aki igyekezett feltartani a tömeget a kamu hússal. Mikor meglátott a kaján vigyorral az arcomon, tudta. Sikerült!

Na mennyit vettél?- kérdezte.
Egyet!- válaszoltam büszkén.
Kettőnknek???-kérdezett vissza.

Voltam már kellemetlen helyzetben, de ennyire porig alázva nem éreztem magam régóta. Teljesen elszállt a harci kedvem, és a dicsőség mámorító pillanata is elillant. Végül is egy naranccsal tértünk haza, és az úton újra felütötte bennem magát a büszkeség. Szereztem. Igaz, hogy csak egyet, de én akkor is szereztem narancsot!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.