Ez előző bejegyzéshez hasonlóan megint a zebrákról lesz szó, de csavarva egyet a nézőponton, most lássuk az autósok szemszögéből. Alapvetően le kell szögeznem, úgy, mint a gyalogos, az autós is ember. Érdemes megfigyelni mindkét csoport hűségváltozását is, miszerint az autóból kiszállt vezető lesz a legnagyobb hangú autó ellenes, és ez így igaz fordítva is. Nézzük tehát a sofőrök alap típusait:

Első helyen említeném meg a bizonytalan típust, aki sok kárt tud okozni mind a zebrán, mind a forgalomban. Nem tudja eldönteni, menjen, vagy megálljon, és kisebb fékezésekkel lassítja autóját. A járókelők azt hiszik, meg fog állni, mivel lassít, de ő még nem tudja biztosan. Szerencsére nem túl gyakori ez a típus. Komoly probléma adódhat, ha összefut egy kamikaze típusú gyalogossal, és helyben lenyomnak egy face to face harcot, mert az ijedséget sem tudja jól kezelni, így könnyen előfordulhat, hogy fék helyett a gázra lép. Lehetőség szerint az ilyen autósok kerülendők.

Második helyen az átlagos vezetőt említeném meg, mint a nevében is benne van, ennek  csoportnak van a legtöbb képviselője. Az hogy megáll-e a zebra előtt mindig a hangulat függvénye. Amennyiben jó napja volt, előzékenyen már messziről jelez a sétálóknak, hogy mehetnek, mert ő bizony meg fog állni, ám ha rossz napot tudhat a háta mögött, szemrebbenés nélkül hajt keresztül a zebrán, még a puszta gondolat sem ver gyökeret a fejében, hogy lassítania kéne. Bár alapvetően előzékeny, az előforduló agresszívebb pillanataiban, is számít arra, hogy néhány öngyilkos jelölt mégis nekivág a zebrának, így a halálos balesetek száma arányait tekintve itt a legkisebb. De a kórházi ágyból tolószékbe átülve általában nem nyugtatja meg az embert az, hogy legalább túlélte.

Következő említésre méltó csoport a hétvégi Schumacher, akik jellemzően elfelejtik, hogy nem a versenypályán, és nem egy versenyautóban ülnek. Rendkívül jellemző rájuk a "még beleférek" kijelentés. Érdekesnek tartom, hogy ezen kategória többsége olyan gépjárművel rendelkezik, amely annyira öreg, vagy rossz állapotban van, hogy még saját magát sem ismerné fel a tükörben, így mikor a zebra előtt "odalép neki" a tisztelet helyett csak a járókelők lenéző mosolyát váltják ki. Fokozott óvatossággal kell lenni feléjük, mert mindig többet néznek ki magukból, autójuk menetteljesítményéből, és féktávolságából, mint ami valójában. Összetákolt vagányságuk a másodperc tört része alatt csap át majrézó pisissé, mikor egy esetlegesen figyelmetlen járókelő megindul.

Ezután nézzük meg a fellengző csoportot, melynek tagjait könnyen, messziről fel lehet ismerni. Jellemzően úgy üvölt a kocsiban a zene, hogy az ajtók már alig bírják. Ablakok letekerve, nehogy a zene kiverje az üveget, a  sofőr félig kilógva, hiszen fő a lazaság. De legalább az esetek nagyobb részében megáll a zebránál. Persze nem azért, mert ilyen előzékeny, hanem azért, hogy megmutassa neked is milyen über-király-zsír hangrendszert kalapált össze. Jellemzően a gépjárművek itt sem igazán a magasabb kategóriákat tükrözik. Olykor a zenei hatást azzal próbálják meg fokozni, hogy lyukas kipufogó dobbal adják alá a ritmust. Többnyire ártalmatlanok a járókelőkre nézve, kivéve, mikor már annyira laza a sofőr, hogy az ülésen szétfolyik.

A jómódúak klubja az esetek többségében megáll, de érdemes megfigyelni az arcukat, ahogy kinéznek, és azt az üzenetet küldik felénk, hogy: Persze hogy megálltam, kis csóró barátom, nézz már ide, soha nem keresel annyit hogy egy ilyet kifizess. Tudod te mennyibe fájna a fényezés? Bizony többe, mint a koporsód! Itt jelennek meg a felső kategóriás autók, amik tulajdonosai úgy közelítik meg a zebrát, hogy jól érzékelhető legyen, megtehetné, hogy nem áll meg, de ő nagylelkű a bokor ugrókkal is. Nagyobb gondot akkor okozhatnak, ha túl sietős a dolguk, hiszen itt a gép már bőven alkalmas arra, hogy odalépjenek neki, ami aztán vagy jól sül el, vagy nem.

A vérbeli profik csoportja igen szűk. Jellemzően igen jól vezetnek, dinamikusan és nagy rutinnal szlalomoznak a zebrán a járókelők között. A kockázatvállaláshoz képest kevés a baleset, hiszen jól ismerik saját, illetve autójuk képességeit. Megismerni csak akkor van lehetőségünk, ha nagy a látótávolságunk, különben csak egy szellemként átsuhanó rossz érzés fog el bennünket, ami a közeledtét, majd a távolodását kíséri. Igen nagy probléma, hogy nem kevesen vannak olyanok, akik csak szeretnének ebbe a csoportba tartozni, és ezért veszélyes helyzetekkel próbálkoznak, amik az esetek egy részében nagyon balul sülnek el. Sajnos a profit az őrülttől csak egy hajszál választja el, így inkább jobb megvárni, hogy elhaladjon, mint kideríteni melyik is valójában.

Utoljára hagytam a friss jogsival rendelkezőket, amely kategóriába beletartoznak a tanuló vezetők is. Zebrát látva vagy 300 méterrel előtte már bőszen tapossák a féket, vagy az utolsó pillanatban a csikorgó kerekek kapaszkodására bízza a megállást. Egyik eset sem jó, mert a feltartott forgalomból mindig lesz olyan autós, aki kiugrik a sorból, és mivel a zebrát nem látta rendesen, mér kész is a baj. A másik esetben elég, ha kicsit nedves az út, és már nem is a zebra elején állt meg az illető, a hanem a zebra végén, és valószínűleg az elütött delikvens nem cserél olajat a kocsi alatt, ha már éppen ott van... Ez az egyik legrosszabb kategória, akinek kedves az élete, az messziről kerülje el őket.

Bár a következő hanganyag nem saját gyártmány, mégis úgy gondolom, hogy a Bumerángban felolvasott levél napi problémánk nekünk is. íme a hanganyag:
(A káromkodásért elnézést kérek!)

Vitathatatlan, a levélíró helyzete és a Magyar helyzet között sok párhuzam húzható. Nálunk ugyanekkora mértékben jellemző a demokrácia töketlensége. A bürokrácia útvesztőin nehéz kiigazodni. És mindezt a rengeteg papírmunka sem könnyíti meg. Bár a levélíró kissé túlzásba esett, mégis el kell ismerjem, igaza van. Egy ellopott pénztárca iratainak a pótlása tömérdek időt, és türelmet felemészt. Sosem értettem, egy ilyen jellegű dolognál, mint a személyi, miért kell külön venni a lakcímkártyát? Elvileg nem az a funkciója, hogy dicsekedjek vele, akkor meg miért kell hatféle kártyát magammal hordjak, ahhoz, hogy el tudjam intézni amit akarok. Tudtommal személyi száma mindenkinek van. Ráadásul tökéletesen megfelel azonosításra, akkor miért kell nekem még adószám, betegkártyaszám, személyigazolvány szám, diákigazolvány szám, OM szám, Jogosítványi azonosító szám, és ki tudja, még mi nem jutott épp eszembe.

Egy jobb világban egyetlen azonosító is elég lenne, sőt mivel az úgyis egyedi, akár még belső (Magyarországon belüli) bankszámlaszám is lehetne. Akár még telefonszám is. Ehelyett zúdítják ránk a számokat, amiket már képtelenek vagyunk megjegyezni, és az ezernyi plasztik lapot, amit időközönként jó pénzért, és drága időnkért cserélhetünk, pótolhatunk.

Apropó, az idő pénz! Amíg sorban állok a hivataloknál, mennyivel is károsít meg az állam?

 Kicsi országunk szakadatlanul gyorsulva rohan a betonfal felé. A felvázolt, és meghozott intézkedésen annyit sem érnek, mint teveszar a harmatos mezőn. Sőt! A legtöbb esetben átgondolatlan, és ostoba törvényeket próbálnak lenyomni a torkunkon. Már mindenki a bőrén tapasztalhatja azt a fene nagy kedvezményt, ami a gazdagokat gazdagabbá, és a szegényeket szegényebbé teszi.

A töketlenség netovábbja, hogy ezt a problémát a kormány teljes mértékben a cégekre, vállalkozásokra hárítja. Ugyanis, hős vezérünk, Viktor és serege eldöntötték, mennyivel kell emelni a fizetéseket ahhoz, hogy ne lehessen a kormányra újjal mutogatni. Miután kormányunk jól segget csinált a szájából most arra készül, hogy megfenyegesse a cégeket, vagy elfogadják azt6 a bizonyos javaslatot, vagy elveszítenek minden állami támogatást. Persze a vállalatok jó része kap valamilyen támogatást, így szabadon dönthetnek, hogy elveszítik a támogatást és csődbe mennek, vagy megtartják a támogatást, de a nagy mértékű emelés miatt jelentős leépítéseket kell eszközöljön. Ez persze a munkanélküliség további növekedésével jár.

Azonban azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az ajánlott értéket %-ban fogják megadni. Aki keveset keres, az kicsit jár jól, vagy semennyire, aki sokat keres, az meg... Miután lemészárolták a magánnyugdíj pénztárakat, és az emberek magán vagyonát önhatalmúlag elkobozták, úgy tűnik a kormánynak semmi sem elég. Megadóztatták a multikat is. Nem mintha sajnálnám a Tesco-t, és társait, de lassan ott tartunk, hogy Viktor pajtás kénye kedve szerint kiveszik a gyerekek szájából a cukorkát. Persze ezek a dolgok csak a véletlen műve. Minden a már korábban említett gonosz kis törpék hibája. A rosszindulatú vádakat kormányunk mélyen elítéli. És attól még hogy szar van a palacsintában nem kell fintorogni, csak nagyokat nyelni, hogy végre leérjen.

Szomorú látni, ahogy kis hazánk 210-el rohan a betonfal felé, és egyetlen vezetőnk nem ismeri sem a biztonsági övet, sem a légzsákot. Talán már késő bármit is tenni, már az utolsó utáni másodpercben vagyunk, amikor nincs más dolgunk, csak várni a csattanást, aztán 20 perc múlva már hárfázhatunk is a lenyugvó nap fényénél az egyik felhőn csücsülve.

Bár nem tartom magam nagy költőnek, de engedjétek meg, hogy megosszam veletek eme kis irományomat:

Nehéz fejjel új félévben

Február van, enyhe a tél,
Immár minden Miskolci Diák henyél.
Vizsgaidőszak? Hm. Vége már!
Sajnálom, de mennünk kell, a Rocky vár!

Hé Diákok, itt maradni!
És az indexet ki fogja leadni?
Igen, igen, TO. Ismeri mindenki,
tömegnyomor mindig, nehéz feledni.

Ez is megvan, Te is elmész,
elvonult a vihar, elmúlt a vész.
Reggel egy sör, hogy jól induljon a nap,
Ebédre kettő, mert éhesek a hasak.

Este konyak, csak szolidan,
legurítasz hármat lazán, finoman.
Eszünkbe sem jut a tanulás,
éjjel-nappal megy a felhőtlen vigadás.

Jajj neked diák, itt a nyár!
számtalan csata, és még több vizsga vár.
Ne feledd diák, nézz az égre,
A világ a Tiéd, ha ennek vége!

TO: tanulmányi osztály
Rocky: egyetemi söröző
 

Olyan információk szállnak ebben a virtuális szélben, hogy a kormány el kívánja hagyni a köztársaságot. Már csak az a kérdés, hogy mi lesz helyette. Persze mindenki tudja, hogy a demokráciát felváltotta a timokrácia(röviden, ahol a pénz az úr). Talán Orbán atyánk ezt kihasználva egyeduralomra tör?

Milyen intézkedés várható? Lássuk csak, nyilván a katolicizmust egy kézmozdulattal eltörölve új vallásként fog tündökölni az orbanizmus. Ráadásul kötelező jelleggel. És mivel vannak olyan elvetemültek, akik nem látják, milyen jó dolguk is van, rengeteg munkája lesz a gondolat rendőrségnek is. Persze a sajtószabadság az kamu, internet pedig csak a hűséges kutyák kiváltsága lesz. Mindenki boldogan él és mérföldek fogják elválasztani a szegénységet, és a jómódúságot. Mivel az egyetemeket bezárják, tanulni már nemcsak felesleges, lehetetlen is. Nagy királyunk ezután elmaradott Európa felé fordítja arcát, és ultimátumot ad a sok neandervölgyi ősembernek, akik eszüket vesztve hajolgatnak majd vezérünk előtt. Németország, Svájc, Britannia, és az összes többi amatőr versenyző önként lemond mindenéről, és beolvadnak a mi erős Magyarországunkba. Ezután már új címet kaphat a mi Viktorunk, és felülhet az I. Európia királyság trónjára. Persze minden gazdasági válságot, és nyelvi problémát egy csettintéssel megold. Ezután már csak egy dolga marad hátra, magasra kell emelje a kezét, és kettéválasztania a Vörös-tengert. Azután már csak a gyalogutat kell kiépíttesse a hozzá vándorlóknak, és elkészült élete remekműve.

A szomorú valóság az, hogy ez az elképzelt társadalom nem is annyira elképzelt. Hiszen csorbítják a sajtószabadságot, lejáratják, majd tönkreteszik az egyetemeket, eltörlik a köztársaságot, alkotmányt módosítanak, ellopják az emberek megtakarításait, és mindenkit hülyének néznek. Vajon meddig tűrik ezt még az emberek?