A változatosság gyönyörködtet. Ebből az elvből kiindulva fogalmazódott meg bennem az ötlet, visszaadom a gyümölcs független igazi imázsát, azaz egy csepp politikáról sem lesz szó.

Tehát Miskolc, Avas városrész, 06-22-es Tesco. Megjelenik a szórólap, melyen ott virít: Akció! Való igaz, 150 Ft-os narancs olcsónak mondható. Ráadásul gyógyítóan hat. Az idős korosztály olyan virgonc lesz, mint a fürge róka lábak a Vukban. Bár gyanús volt, hogy délután már egy darab sem lesz, azért megnézem, hátha mégis szerencsém lesz.

A bejáraton belépve láttam néhány kifelé csörtető vásárlót, akik naranccsal felpakolva tesztelték a nejlonszatyor tűrőképességét. Dörzsöltem is a kezem, nekem is jut a gyümölcsből... A meglepetés akkor ért, mikor a zöldséges részleghez érkeztem. Úgy hemzsegtek az emberek, mint a levéltetvek. Gyorsan megnéztem a telefonomon a dátumot, talán időutazó lettem, a narancsfák már régen kihaltak, és ezért küzdenek az igazi ritkaságnak mondható gyümölcsért. Csalódottan tettem vissza a telefont a zsebembe, mégsem vagyok időutazó. Na mindegy. Először csak kerülgettem a tömeget, hátha van rés a pajzson, amin keresztül én is odaférhetek, de nem találtam. Ha anno ilyen lelkesen védték volna az országhatárokat, most nem lenne olyan, hogy kis-Magyarország. Másodpercekkel később alig hittem a szememnek. A sokaság lába közül egy kb 6 éves gyerek mászik elő négykézláb, jól megpakolt zacskójával. Odaszaladt a bevásárlókocsihoz, belerakta, majd visszaérve a tömeghez hasra vágta magát, és újra eltűnt a lábak között. Aha, szóval már taktikáznak is. Nem hagyják ott a nehéz küzdelemben megszerzett helyüket. De arra a következtetésre jutottam, hülyén néznék ki, ha követném a példáját, és 25 éves fejjel bolyonganék a lábak között. Valami más taktika kell. Annyira nem szeretem a narancsot, de a versenyszellem felébredt bennem, így ha csak egy darabot is, de szereznem kellett. Az áru egész jónak tűnt, a sok kisnyugdíjas fölött ráláttam a portékára, de hát mégsem lehet csak úgy félre lökdösni őket. Ezért cselt kellett kieszelnem.

A befelé tóduló tömeg egyirányú volt, így aki végzett a válogatással nehezen, vagy sehogy nem tudott kijönni. Ekkor jött el az én időm, és páromat elküldtem a tömeg másik oldalára, hogy legyen okom a kiabálásra. Miután felvette a megfelelő pozíciót odakiáltottam neki, hogy 300Ft a darált hús, de már alig van, siessen oda, és vegyen egyet. Ez persze nem volt igaz, de bejött, a tömeg hirtelen váltott irányt, és a kétharmad elindult az olcsó húsért. Tudtam, gyorsan kell cselekedni, mert a csalódott vásárló csoport hamar visszaér. De még mindig nem fértem hozzá a narancshoz. Ezért a kifelé induló idős hölgynek felajánlottam a segítségem, és az ottmaradt tömeg feje felett kivettem a megrakott zacskót, amíg ő kibotorkál. HÁHÁ! Itt az én időm, és egyet elemeltem a tetejéről. Majd visszaadtam a zacskót. Vigyorogva sétáltam páromhoz a hentespult felé, aki igyekezett feltartani a tömeget a kamu hússal. Mikor meglátott a kaján vigyorral az arcomon, tudta. Sikerült!

Na mennyit vettél?- kérdezte.
Egyet!- válaszoltam büszkén.
Kettőnknek???-kérdezett vissza.

Voltam már kellemetlen helyzetben, de ennyire porig alázva nem éreztem magam régóta. Teljesen elszállt a harci kedvem, és a dicsőség mámorító pillanata is elillant. Végül is egy naranccsal tértünk haza, és az úton újra felütötte bennem magát a büszkeség. Szereztem. Igaz, hogy csak egyet, de én akkor is szereztem narancsot!

Fel nem foghatom, hogy képzeli a kormány, hogy a szülőknek a gyerekek után is szavazati jogot adjon. Ennyire erővel adjon a fáknak is a levelük alapján. Vagy a tengerimalacoknak, és azok kölykeinek. Azonkívül, hogy ez az intézkedés röhejes, több sebből vérzik. A szavazati jog 18 éves kortól alanyi jogon jár. Tehát előtte nincs szavazati jog. Ergó a szülők megkapják díszdobozban azt a nagy semmit, ami eddig a gyereké volt. Ráadásul még ha ezt a bakit valahogy meg is oldanák, akkor is ott van a tény, hogy a szülő, vagy gondviselő kötelezően a gyerek érdekeit kell szem előtt tartsa. Vagyis akkor van értelme, ha a pelenka áráról, vagy a gumicukor visszaigényelhető áfájáról esik meg a szavazás.

Vajon milyen célt szolgál ez az ötlet? Nyilvánvaló, hogy annyira értelmetlen, mint vízibiciklin tájfutó versenyt rendezni. Engem az is érdekelne, hogy melyik hőn szeretett politikusunknak pattant ki ez a dolog a fejéből. Már csak azért is, hogy tudjunk neki bukósisakot küldeni, hátha akkor az ötletei bent maradnak.

Ezek után várom az újabb kormányszintű ötleteket, melyek a békák csendháborításáról, esetleg a szúnyogok zaklatásáról szólnak. Whháááááá!!!! Megvan!!!!! Kitaláltam!!!

Csak most esett le! Orbán, be akarja venni az egész családot a kormányozásba. Ehhez első lépésként szavazati jogot ad a gyerekeknek, aztán majd leviszi a nagykorúságot, és ez után minden fontos pozícióba Narancs ivadékot fogunk látni minden fontos beosztásban. Már csak pár év, és a Tekken helyett jön a az Orbánféle világuralom...

Igyekszem mindig mindennek a jó oldalát nézni, de vannak dolgok, amin csak sírni lehet.

Az egyetem minden tekintetben egy csoda. Soha sehol nem tanultam annyit (és tanulok jelenleg is), mint ezen a szent, és csodálatra méltó helyen. Persze nem pont azt, és nem pont úgy, ahogy szerettem volna, de az már mellékes. Szebb, és életre nevelőbb helyet jelenleg elképzelni sem tudok.

Rögtön az első évem őszi félévében szembesültem azzal a varázslatos hellyel, amit úgy hívnak tanulmányi osztály. Na a rendszernek ez olyan pontja, ahol éveket öregedik az ember, mire bekerül, aztán másodpercek alatt ki is teszik a szűrét, úgy, hogy nem sikerült elintézni semmit. A nyitva tartás tökéletesen "diákbarát", 13-15 óráig, azaz teljes mértékben fedik az órákat, így minden diák, ha el szeretné intézni ügyes-bajos dolgait szabadon eldöntheti, hogy kettészakad, vagy osztódással szaporodik. Persze az órák többségén katalógust vezetnek, azaz írják a névsort. Akinek mégis sikerül kifejlesztenie az osztódás képességét, az rögvest szemben találja magát azzal a népes tömeggel, akik szintén a bejutásra várnak. Természetesen mindenki türelmes és mosolygós, ki ne szeretne órákig állni egy ajtó előtt, boldogító érzés, mikor a fogadóóra vége előtt 20 perccel szélnek eresztik a tolongó népet, és bezárják az ajtót. Amennyiben abban a szerencsés helyzetben van részed, hogy bejutsz, a legritkább esetben tudod elintézni azt amit szeretnél. Néha még az iskolalátogatási igazolás kiadása is komoly gondokat okoz. Soha semmire nincs egyértelmű válasz. És csak annyira kezelnek le minket, mint Anettka a kivert kutyákat.

Aztán van még olyan is, hogy tárgyfelvételi időszak. Természetesen a tárgyak felét nem hirdetik meg időben így a felvétel napokat vesz igénybe. Úgy gondolom mindenki kedvence az, amikor szándékosan 20-30 fős kurzust írnak ki egy közel 100 fős csoportnak. Aztán persze mindenki mehet személyesen kérvényezni, hogy emeljék a létszámkeretet.

Az idei év külön érdekességeket tartogatott számunkra. Voltak olyanok, akiket ok nélkül passzív félévre tettek, nekem a teljesített tárgyaim egy része kámforrá változott a neptunban, és a beiratkozás az idei évtől újra papír alapú lett. Mit is várhatnánk egy informatikai kartól. A honlap kezelhetetlen, a neptun szánalmas.

Azt már felesleges megemlítenem, hogy úgy átvertek, mint sz*rt a palánkon. Mikor a felvételire került sor, eljöttem ide, sok varázslattal elkápráztattak, majd teletömték a fejem, rengeteg hazugsággal. Mutattak laborokat, amik hiper-szuperek, csak használni nem lehet őket. Ezen kívül olyan szakirányokkal kampányoltak, amiket eszük ágában sem volt indítani. Persze naphosszat tudnám sorolni, a sérelmeket, a 3-as zh-laza mozdulattal áthúzva egyesnek, le nem adott anyag számonkérésén át egészen a pénzügyi átverésekig...

Az oktatókat 3 csoportba lehet sorolni. Az első azok csoportja, akik nem felejtették el, hogy valaha ők is diákok voltak, segítőkészek, és akár (!!) túlóráznak is, ha arra van szükség. Az órák jól követhetőek, az oktatók jól felkészültek. Ilyen kb. az általam ismert tanári kar 20%.

A második csoport az én vagyok az istenkirály oktató, és te csak egy ostoba tanuló vagy típus. Ezek az órák fellengzősek főként arra mennek ki, hogy megmutassák, mekkora különbség van oktató és diák között. A kifejezetten bunkó viselkedés sem szokatlan. 60%

A harmadik csoport általában alapvetően jóndulató, csak kiöregedett. Az oktató kissé szenilis, az előadás érthetetlen a motyogás miatt. Sajnos a tudása elavult. 2011-ben kijelenteni, hogy a mikroprocesszorok csúcspontja a 80386-os, az komoly felelőtlenség. Sajnos a fennmaradó 20% ami elég sok, ilyen.

Én amondó vagyok, új felsőoktatási törvényre nagy szükség van, csak rossz oldalról van megközelítve a dolog. Ideje lenne, felülvizsgálni az egyetemeket. Minden bizonnyal vannak megélhetési egyetemisták, de mikor teszi fel valaki a kérdést: Vajon Magyarországon hány megélhetési egyetem van?

Immár negyedik éve, hogy beszorultam a kellemes kisvárosi kertes házból, önválasztott beton börtönömbe. Sosem szerettem, de a kényszer nagy úr. Természetesen amilyen kényelmetlen annyira drága fenntartani. Persze a családi ház fenntartása drágább, de annak legalább  meg van a maga feeling-je. Szóval a költségek csökkentése érdekében úgy határoztunk párommal, hogy az egyik szobát kiadjuk.

Meglepetésünkre egy darab hirdetést nem adtunk fel, de másnap már jött is jelentkező. Tágra nyílt pupillával szemeztünk egymással, nem szóltunk, csak bámultuk egymást a jövevénnyel. Végül gondoltam egyet, és az aznapi újsággal véget vetettem a találkozónak. Egy laza és könnyed mozdulattal a túlvilági mezőkre segítettem át kedves hívatlan csótány barátunkat.

Mivel most először találkoztam a rovarok ezen fajtájával, nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a konfliktusnak, így figyelmem teljes mértékben a feladandó hirdetés körül forgott tovább. Viszont egy dologgal nem számoltam. Bogár barátunk hozta a pereputtyát is. Köpni-nyelni nem tudtam, mikor apró kis lábaival végigtrappolt a monitoromon egy újabb példány. Azonnali teóriára volt szükség. Vagy az előzőleg előre megfontolt szándékból kivégzett csótány-terminátor tért vissza, hogy bosszút álljon, vagy valamilyen földönkívüli oknál fogva több rovar is van a lakásban. A biztonság kedvéért kizártam a csótány-terminátor lehetőségét, így maradt a második teória.

Másnap kezembe vettem a dolgokat, és gyors vágtával szambáztam a Tesco sorai között. Vettem többfajta eszközt, gondoltam, mindegyik jó valamire, persze kiderült egy része arra volt jó, nehogy gerincsérvet kapjak a vastag pénztárca miatt. Na mindegy felvettem a kesztyűt, és beálltam a kék sarokba. Velem szemben bőszen vicsorgott a piros sarok képviselője: a csótánykolónia.

Round 1
Könnyű kis bokszolásként feszegettük egymás idegeinek határai, minél több példánnyal végeztem, annál többen lettek, és annál szemtelenebbek. Már az ételekbe is belemásztak, úgyhogy ideje volt megkockáztatni az első jobb horog, bal egyenes kombinációt. Bőszen kipakoltam az egész lakást, és vagy 8 doboz csótányirtó Chemotox-ot ellőttem. Ellenfelem padlóra került, én pedig üdvrivalgás közepette hordtam vissza a bútorokat.

Round 2
Örömöm nem tarthatott sokáig, hiszen a sebzett oroszlán még veszedelmesebben harcol. Így mérkőzésünk átcsapott szabályok nélküli Thai-boxra. Ez már meghaladta a képességeimet, kénytelen voltam egy külső trénert, szakértőt keresni. A több cég közül találomra kiválasztott vállalkozást felkeresve megnyugtattak, majd ők megvívják a csatám, és mindezt most akciósan. Ám legyen, egyeztem bele, hiszen 2000 Ft megéri a nyugalmat. A lakás újra kipakol, tejfehér löttyel permetez, bútorok vissza. Közben kerestük az ellenség behatolási helyét, hiszen háborúban jó politika elvágni az utánpótlás útját, de nem találtuk meg.

Round 3
Már majdnem azt is elfelejtettem, hogy csótányok léteznek, amikor harcedzett ellenfelem újra ki nem mutatta a foga fehérjét. Ebből elég! Ide spéci eszközök kellenek! A történelem már százszor bebizonyította, hogy a háborúhoz 3 dologra van szükség: pénz, pénz és pénz. Így pénztárcát nem kímélve több tízezer forintért a nagy Németország segítségét vettem igénybe. Küldtek is varázsszert, ami állításuk szerint 1000m2-re elegendő, de hát az eddigi kudarcok után biztosra mentem, így az egészet szétnyomkodtam 40 m2-en. Boztos ami-biztos. És lássatok csodát probléma megoldva.

Csótány-KO
Durván hullottak az ellenség tagjai a porba, miközben csápjaikat rángatva próbáltak menekülni, de hiába. Családon belül egyenlőre vita tárgyát képezi, hogy valójában mi győzött, a Német felszerelés, vagy az én Zseniálisan frenetikus harcmodorom...

Sokat rágott csont mostanában az alaptörvényeknek azon halmaza, melyet nemes egyszerűséggel alkotmánynak hívunk. De valójában mi is az alkotmány? Hölgyek-Urak az alkotmány nem más, mint a jó öreg palacsinta. Fogjuk a kötelező összetevőket és jól összekeverjük, a mi saját kis alkotmányunkat. Nem kell hozzá más, csupán:

20 deka teljes kiörlésű alapvető emberi jog,
3 dl friss alapvető emberi kötelesség,
2 dl államformai határozat,
1 csipet szuverenitási jog,
3-4 dl demokráciai alapelv,
2-3 db jogállamiság elv,

Ha minden összetevőt beszereztük, helyezzük bele egy alkotmányba, és óvatos mozdulatokkal készítsük el a tésztát. Az, hogy pontosan milyen jogokat, kötelezettségeket, és alapelveket határozunk meg, eldönti, hogy a palacsintánk milyen típusba tartozik, hiszen lehet sós, vagy édes, esetleg enyhén kesernyés. És most jön a világot megmentő trükk: Tilos keverni az ízeket. Ha sós palacsintát készítettünk a tölteléknek is sósnak kell lennie. Tehát a sós palacsintába hiába teszünk finom édes törvényeket, azok sosem lesznek igazán jók. Folyton újabb és újabb törvénnyel kell befoltozni módosítani az előző ízét.

Ha sós tésztát készítettünk, akkor sós töltelék kell bele, pl kaviár. Első hallásra furán hangozhat, de ha a kezdeti meghökkenésen túllépünk, hamar rájövünk milyen jól harmonizál együtt a töltelék a tésztával. Viszont a kaviár drága, így az államszerkezet fenntartása is az lesz. Az alkotmánnyal jól harmonizáló törvények egy gördülékeny jogrendszert állítanak fel, mely biztonságot, és igazságot szolgáltat majd, de cserébe rugalmatlanná, merevvé teszi az államot. Ilyen pl Svájci alkotmány.

A második tésztafajtánk az édes palacsinta. Mindenki szereti, mindenki talál olyan tölteléket bele, ami ízlik neki, minden törvényt át lehet rajta keresztül paszírozni. Biztosítja a jogokat, a kötelezettségeket, és mindent, amire szükségünk lehet, és mindezt olyan rugalmasan kezeli, hogy az már néha zavarba ejtő. Természetesen ennek az alkotmánynak is megvan a maga hátránya. Annyira rugalmas tud lenni, hogy az egyre növekvő törvények halmaza egy idő után átláthatatlanná teszi azt, és ha nem megfelelően sütik meg az alap tésztát, olykor-olykor kicsit módosítani kell a recepten. Ilyen alkotmány pl.: USA alkotmánya.

A harmadik fajta palacsintatészta, gondolom mondanom sem kell, az új Magyar alkotmány tésztája, mely keserédesen vonja magába mindkét alkotmány típus negatívumait, a pozitív hatások nélkül. Mivel keserédes, igazán sem a sós, sem az édes töltelék nem jó bele. A törvények alapvetően rosszak, azok rugalmasságuk miatt legtöbbször szabályozásra alkalmatlanok, könnyen kijátszhatók. És most ráadásul arra készül a narancs liget ura, hogy a tölteléket belekeverje a tésztába. Olyan törvényeket akarnak rögzíteni az alkotmányba amik vagy rosszak, vagy semmilyenek, viszont mindenképpen látványosak. Mindannyian tudjuk, mi történik, ha tölteléket keverünk a tésztába, az bizony kezelhetetlen lesz, sütésnél odaragad, szétszakad, félig nyers marad, félig odaég. Szóval úgy ahogy van, mehet a szemétbe. Bár az vitathatatlan, hogy új alkotmányra égető szükség van, de ilyen kilátásokkal Isten óvjon mindannyiunkat a palacsinta sütésétől!