Kezdjük azzal a tényleges közhellyel, hogy mára már minden ember életében fontos szerepet játszik a telefonja. Simán kinéznek még az óvodából is, ha nem lóbálod félóránként. Lassan ott tartunk, hogy a terhes nőnek majd beoperálnak egy készüléket a méhébe, hogy mikor a baba megszületik már tudja kezelni a készüléket. De nézzük sorban, milyen telefon partnerekkel kerülhetünk szembe:
 

1. A "Ki ne ismerne engem?" típus:
Szinte minden esetben így nyitnak: Szia, én vagyok! A kevesebb kultúrával rendelkező egyedek a köszönési formákat elhagyják, és csak egy "én vagyok" kifejezéssel adják tudtunkra, hogy ők márpedig vannak. Persze, ha válaszolsz neki, hogy szevasz, én is vagyok, akkor lányos zavar tör rájuk, és hebegve kibökik a nevüket is. Rosszabb esetben megsértődnek, és beszólnak, hogy mit viccelődsz, de nyugodtan le lehet reagálni ennyivel: Te kezdted! Miután mégis átéltük a bemutatkozási fázist, onnan folytatja ahol abbahagyta: Na jössz? Rövid, tömör, velős mondat, de mivel senki nem tart mindent észben, felmerül a kérdés: Hová? És a beszélgetés így folytatódik a végéig.

2. A "Telefon gyáva"
Az emberekre jellemző, hogyha nem szemtől szembe állnak, könnyebben megmondják a véleményüket, hiszen nagy baj nem történhet. Ám ez a csoport pont fordítva működik. Ha telefonálásra kerül a sor, szinte csak suttognak, félénk hangon köszönnek, bemutatkoznak, majd ha nem viszonozzák a köszöntést, akkor megállnak, és várják, hogy mi van. Tételezzük fel a jobbik esetet, és nem akadtunk fenn a köszönésen. Nagy nehezen elsuttogják, miért hívtak. Fontos, hogy ha nem életbevágó, ne kérdezzünk vissza, mert telefon partnerünk szívrohamot kap, és hosszú másodperces csönd következhet. Amennyiben végére értek a mondókájuknak, és megkapták az információt, villámgyors köszönés után leteszik a telefont. Esélytelen viszonozni az elköszönést.

3. A "Cukika"
Huh! Személy szerint én az ilyenektől falra tudok mászni. Felveszem a telefont, és így szól bele: Szióka, mizuka feléd? Grrrr... Ez a stílus végigkíséri a beszélgetést, így a legtöbben igyekeznek rövidre zárni, és minél gyorsabban lerázni a nem kívánt személyt. Sajnálatos módon nem veszik észre, hogy ez nem mindenkinél "menő". Bemutatkozni ők sem szeretnek, sőt, ha nem ismerjük meg őket azonnal, azt hiszik viccelünk, és tovább fokozzák idegállapotunkat. Ne próbáljuk őket leszoktatni erről, hamarabb meg lehet tanítani egy majmot zongorázni. 

4. A "Telefonálok, mert kell"
Őket egy kicsit sajnálom, mert ez a munkájuk, telefonon kell értékesíteni az eladni kívánt terméket. És bár nem az ő hibájuk, mégis úgy gondolom, aki nem ismeri a humort, az ne menjen ilyen szakmába (sem). Kedvenc szórakozásom, kitöltögetem a kérdőíveket, és várom, hogy mikor melyik biztosító, bank, nyugdíjtakarék stb. hív fel. Az eleje elég unalmas, betanult szöveget hallok újra meg újra, de ismétlés a tudás anyja, ezért vonalrecsegésre hivatkozva elmondatom velük még egyszer. Természetesen érdekesnek találom amit mondanak (na persze), és kérdezek pár dolgot, hogy úgy érezzék bekaptam a horgot. Majd nemlétező mindennapi problémáimat is felhozom. Ekkor az ügyesebbjei visszaterelnek a témára, és győzködnek, mennyire kell nekem az, amit árulnak. Ezután vetem be az új cégemet, ami selyemfényű wc papírt gyárt, és hogy az mennyire menő. Egy szempillantás alatt megtörténik a szerepcsere. Az esetek 95%-ánál, fel sem tűnik nekik, hogy most én tukmálok, hanem végighallgatják az érveimet, majd úgy döntenek, nem vesznek tőlem wc papírt, és leteszik a telefont, mintha én hívtam volna őket. Többnyire utána észbe kapnak, és 5-10 percen belül visszahívnak, amit én kapásból így veszek fel: Mégis érdekli az új selyemfényű popsikímélő wc papírunk? Na ez beteszi a kaput, és jellemzően nem hívnak többet.

5. A "Kétbalkezes"
Mindenkivel előfordul, hogy félre tárcsázik, és mivel már alig van szabad szám, így jó eséllyel ki is csöng valahol. A legkülönfélébb esetek előfordulnak. Egyszer azért hívtak, hogy megérkezett az 1500 szék, de nincs ott az akinek át kell vennie. Gondoltam a testmozgás egészséges, így mondtam, keressenek egy helyet és pakolják le, aztán ha végeztek hívjanak vissza, addig kitalálom mi legyen. Mivel nem hívtak többet feltételezem a visszahívásnál már jó számot hívtak. Biztos értékelték a humoromat. De térjünk vissza a témához, a félretárcsázókra jellemző, hogy miután kiderült hogy bénák voltak, egyszerűen leteszik a telefont. Se elnézés, se köszönés, semmi. Ha újra ránk kerül a sor, már a hangunk puszta észlelésekor megszakítják a hívást. (Az ilyen emberekből hol van a gerinc?)

6. A "Nagydumás"
Ők azok, akiknek mindegy, hogy kit hívtak, 10-20 percet is tudnak beszélni. Közben csak annyi a dolgunk, hogy az "aha, ühüm" stb kifejezéseket ismételgetjük random szerűen. Gáz csak akkor van, ha visszakérdez, de a vonal recsegésre mindig lehet számítani, és el lehet velük ismételtetni mondókájukat. A beszélgetés monoton, és unalmas.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.